Ugyan manapság már egyre kevesebb tévhit és rémtörténet lengi körül a fogfehérítés kérdéskörét, még mindig akadnak, akik nem bíznak napjaink modern eljárásaiban, vagy éppen úgy gondolják, hogy ez rendkívül költséges és hosszadalmas kezelés. Márpedig a fogfehérítés lehet kíméletes és költséghatékony is, sőt, így akár bizonyos fogászati problémákra is fény derülhet a megelőző vizsgálat során.
Legújabb bejegyzésünkben most elmondjuk, hogyan tudsz közelebb kerülni a vágyott, ragyogó mosolyhoz kíméletesen és költséghatékonyan!
Hogyan zajlik a folyamat?
A fogfehérítés első és legfontosabb lépése az előzetes szűrővizsgálaton való részvétel, amely során a fogorvos megállapítja a fogak elszíneződésének az okát. Ez alapján határozza meg a szükséges kezelést, valamint tájékoztat minket arról, hogy milyen hatékonysági szint érhető el a jelenlegi állapot alapján. Nem mindegy ugyanis, hogy az elszíneződést mi okozza: a kialakult fogkő, bizonyos ételek és italok gyakori fogyasztása (például fekete kávé, vörösbor) vagy pedig egy belső, a fog egészét érintő probléma.
Ráadásul fogaink színe elsősorban genetikai tényezőktől függ, tehát a fogzománcban és a foganyagban megtalálható összetevőktől. Ebből pedig természetesen az következik, hogy minden páciens számára más-más fogfehérítési módszer javasolt.
Milyen fogfehérítési eljárások léteznek?
A fogfehérítésnél három eljárást különböztetünk meg: a rendelői fogfehérítést, a belső fogfehérítést és az otthoni fogfehérítést. Fontos, hogy a választott módszerről ne mi, hanem dentálhigiéniás szakember döntsön, hiszen ez nagyban befolyásolhatja a hatékonyságot. Nem beszélve a fogainkban esetlegesen okozható kárról, amelyet a szakszerűtlen, otthon végzett eljárás vonhat maga után.
Rendelőben végzett fogfehérítés
A rendelői fogfehérítés az egyik legnépszerűbb és leghatékonyabb eljárás, hiszen itt a teljes folyamatot szakember végzi, biztonságosan és gyorsan. Ilyenkor a fogorvos vagy a dentálhigiénikus az alsó és felső fogínyre ínyvédő anyagot visz fel, majd ezt követően egy speciális, fogfehérítő anyagot helyez a fogakra, amely UV fényre aktiválódva fejti ki hatását.
Ez az anyag reakcióba lép a fogakat elszínező anyaggal, így ragyogó, fehér fogakat eredményezve. A kezelés általában másfél órát vesz igénybe (szemben az otthoni 8-10 napos folyamattal), hatása pedig évekig tart.
Most karácsonyi kedvezménnyel várunk!
Az Üveges-Dental Fogászaton ezt a kezelést is rendkívül nagy körültekintéssel végezzük, nagy hangsúlyt fektetve a páciens komfortérzetére. Ráadásul jelenleg Karácsony alkalmából kedvezményesen, 90.000 Ft helyett 69.990 Ft-ért végezzük el számodra a rendelői fogfehérítést egészen 2023. december végéig. Így Te nem csak az ünnepi fotókon ragyoghatsz majd, de az új évet is gyönyörű, vakítóan fehér mosollyal kezdheted!
Konklúzió
A mosolyunk nagy hatással lehet az önbizalmunkra és a kedélyállapotunkra, és így akár a mindennapi szociális interakcióinkra is. Ha fehérebb fogsort szeretnénk, akkor számos korszerű és kíméletes eljárás elérhető, azonban egy közös mindegyikben: előzetes konzultációt és orvosi felügyeletet igényel a kivitelezésük.